::Kontroll::
::Kontroll::
Menü
 
Szórakozás
 
Kontroll
 
Linkek
 
Kúl Kult

Szinopszis

Ki ne érezte volna már úgy egy adott pillanatban, hogy ki kell lépnie megszokott környezetéből? El kell bújnia a világ elől. Menekülni a múlt elől és a jelenből egyaránt. Eltűnni a föld felszínéről.

Bulcsú elhagyja a régi ígéretes pályáját, és egy másik, világos szabályok szerint működő közegben keres menedéket. Megszakította minden kapcsolatát a felszínen folyó élettel és a jegyellenőrök sajátos, a társadalom örökös megvetésében élő családjába menekült. Rajta keresztül beleláthatunk az ellenőrök hétköznapjaiba, az utazók és a jegyellenőrök hol drámai, hol pedig komikus viszonyába.

Bulcsú még nem tudja, hogy csak pár napot tölt a sötét alagutakkal átszőtt földalatti világban. Ezért még jól akarja végezni megalázó mindennapi munkáját, még üldözőbe veszi a folyosókon, a peronokon és mozgólépcsőn rohanó szemtelen fiút, még megnyitja szívét egy bájos, de vadóc lány előtt.
De nem menekülhet sorsa elől. Az események gyorsan peregnek: emberek hullnak a száguldó vonatok alá, egy ellenőrből gyilkos lesz, riválisai rátámadnak, a főnökség pedig benne találja meg a bűnbakot. Mit tegyen most? Csak annyit tud, szembe kell nézzen félelmeivel, győznie kell a végső összecsapásban, hogy kiderüljön, létezik-e számára jövő ebben a világban?

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
1 Kép sanyiról :)
Csányi Sándor
 
Sanyi Amint véresen Bulcsú
Bulcsú Amint megkapta Gonzó háláját :d
 
Óra
 
Vendégszámláló
Indulás: 2004-10-22
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre