A film történetéről Nimróddal, a film rendezőjével beszélgettünk.

- Van-e saját ellenőrzős történeted?
- Nincs.
- Soha nem állítottak meg az ellenőrök???
- De, de. Bár ez nem is igazán story. Soha nem volt nálam igazolvány, és ha megállítottak, akkor az Attila úti albérletem szomszédságában lévő Illúzió Söröző címét adtam meg, egy gyerekkori barátom nevén, ami azért egy gonosz tett...
- A film forgatókönyvét is Te írtad, így felmerül a kérdés vajon a film személyes élményeken alapul-e?
- Nem tudom. Is, is. A film eseményei nem feltétlenül velem történtek meg. Voltak olyan dolgok, amiket az apám élt át, vagy dolgok, amiket láttam, ez nyilván befolyásolt a film megírása közben. Azáltal, hogy láttam ezeket a dolgokat vagy egy ember, akit szeretek átélte őket, nyilván megérintett és én is a részévé váltam.
- Volt-e olyan felvétel, elkészült jelenet, amelyik kiemelten fontos a számodra?
- Van egy pár jelenet, amit igazán szeretek, mert szerintem elég jól sikerült. Például a Gyalogkakukkal való második találkozás. Az elég jó lett. Még utómunka alatt vagyunk, ezért nincs még kész, de a Neo zenekar zenéjével - amit most írnak - az ütős lehetne.
- A humor és a feszültség folyamatosan keveredik a filmben, így látod a hétköznapi dolgokat is?
- Az élet is ilyen, mert röhögsz és sírsz, folyamatosan változnak az érzelmek és a környezet. Szerintem az az ember, aki nagyon mélyen átéli a fájdalmat, az örülni is nagyon tud. És talán ezeket az extrém dolgokat próbálom egy-két ponton megnyomni. Szeretem ezeket a karaktereket a filmben és az életben is. Igazi emberek, teljes személyiségek.
- A filmben az érzelmek, hangulatok sokszor váratlan irányt vesznek. Törekedtetek erre?
- A forgatókönyv megírásánál is koncepció volt az, hogy változatosak legyenek az események. Hogy egyik pillanatban röhögjenek az emberek, aztán váratlanul ijedjen, döbbenjen meg a néző. Szerintem ilyen az élet is. Már az előgyártásban sokat beszéltünk a stábbal azon, hogy ez egy veszélyes dolog. De mivel mégis van egy uniform atmoszférája a filmnek, a hangulat változatos-
ságával együtt a film hűséges önmagához. Persze félek attól, hogy mindezt jól megcsináltuk-e? De szerintem sikerült. Az, az érdekes, hogy voltak olyanok, akik a tesztvetítésen látták a filmet, és a váratlan hangulatváltások nagyon bejöttek nekik, de voltak olyanok is, akiket ez megzavart. De nekünk ezeknek a hangulatváltásoknak elérése volt a cél.
- Hogyan jött létre ez a karakteres "metró világ"?
- Talán szerencse, hogy ezt a filmet háromszor kezdtük el, mielőtt tényleg tudtunk igazán forgatni. Több éven keresztül vártuk a kezdést, de mindez talán azért volt jó, mert szépen kezdett kialakulni ez a világ. Az operatőrrel, Pados Gyulával az előgyártás alatt beszéltük meg a színeket és hangulatokat vagy választottuk ki a konkrét helyszíneket.
- Milyen volt a stábod?
- A legfontosabb dolog, hogy kurva jó arcokkal voltam körülvéve. Nélkülük nem jött volna létre ez a film, és ez minden egyes stábtagra vonatkozik.
- Úgy tudjuk voltak nehézségek a főszereplő kiválasztásánál.
- Egy nagyon nehéz ponton voltam, amikor a Sanyival, a főszereplővel találkoztam. Többször elmondtam, de tényleg hiszek ebben, hogy a filmisten mosolygott rám, mert a Sanyi egy ajándék volt a filmnek. Emberileg is nagyon kedvelem, de színészként is nagyon finom játéka van. Valamiért sokan érzik a kényszert, hogy iszonyú keményen viselkedjenek, és színészek is vannak ilyenek. Benne azt bírtam, hogy tud egy iszonyú kisugárzást adni anélkül, hogy ez pökhendiség vagy arrogancia lenne.
- De Ő hirtelen került ebbe a szerepbe, ugye?
- Sajnos, akivel próbáltunk, és aki három évig a fejemben volt, mint főszereplő, nem jött össze a forgatás, de remélem a jövőben tudok vele is dolgozni. Szóval mikor ez kiderült, nagyon kevés időm maradt megtalálni a megfelelő embert. Amikor a könyvet írtam akkor egy 26 éves srácról szólt a történet. Az előző színész már a harmincas éveiben járt, de mivel annyira megszerettem, úgy gondoltam a történet ezt a kort is elbírja. Aztán jött Sanyi, akinek mondtam is, hogy félek fiatal lesz a szerephez, mert addigra már más korosztályban gondolkoztam. De bár nagyon hirtelen, mégis szerencsésen alakult minden. Azt hiszem egy hetünk volt felkérni, próbálni, ruhákat leegyeztetni és nekiindulni az egésznek.
- És a négy színész, aki az ellenőröket játszotta?
- Ők már az elejétől fix pontok voltak. Rengeteget improvizáltak, mivel nem volt túl jól megírva a párbeszéd az eredeti forgatókönyvben. Szóval szükség is volt az improvizációkra. De nekem úgy tűnt a színészek is nagyon szívesen ugrottak ennek neki. Mindannyian, Badár Sanyi, Pindroch Csaba, Mucsi Zoltán és Nagy Zsolti annyira érezték ezeket a karaktereket, hogy sok minden belefért.
- A negatív figuráknak is jelentős szerepük van.
- Az "Árnyékot" megszemélyesítő színész - bár a bemutatóig nem akartuk elárulni, de kiszivárgott Szabó Győző - régi barátom, az elejétől tudtam, hogy szerepelni fog a filmben. Volt egy idő, amikor mint főszereplő is gondolkoztam benne, de aztán más jellegű lett a forgatókönyv. Cserhalmi Gyurival pedig főiskolás korom óta akartam nagyjátékfilmet forgatni, nagyon klassz embernek és színésznek tartom, ezért neki is borzasztóan örültem, amikor elfogadta a felkérést. És ott van Mucsi Sándor, a másik 'nyakkendős' aki jelenlétével a mindig Gyuri mögött áll. Nagyon bírtam a karakter és azt a feszültséget, amit hozott a filmben.
- A munkáidat megnézve hamar kiderül, hogy szereted az akciódús jeleneteket.
- Képzeld én utálom az akciójeleneteket forgatni. Macerás, nagyon sok snittet kell felvenni, végig parázok, hogy megsérülnek a színészek. Ebben az esetben az egyik színész, Nagy Zsolti meg is sérült, felszakadt a füle az egyik jelenetben, ami benne is van a filmben. Szóval utálom felvenni, mert egy görcs. Nyilván, amikor összevágom, és működik az egész, akkor hátradőlsz, és azt mondod: fasza, de egyébként az egész egy agyrém.
- Mindjárt befejezed a filmet. Hogy látod, sikerült megvalósítani, amit terveztél?
- Most nem egy jó pillanatban kérdezed, mert nyolc hónapon keresztül vágtuk ezt a dolgot. Nyilván nem olyan intenzíven vettem ebben részt, mint a vágó, Király Pisti, aki igazán megszenvedett ezzel az anyaggal. Nagyon nehéz volt struktúra szempontjából összerakni a filmet, vannak is benne gondok. Többször átvágtuk, és persze pár embernek megmutattuk, pár véleményre hallgattam is, de leginkább saját gyomrára kell hagyatkoznia az embernek. Tudom, lenne mit még javítani rajta, de már odáig eljutottam, hogy több kárt kezdek okozni, mint jót. Az egyik nagy rendező mondta, hogy soha nem fejezel be egy filmet, hanem csak abbahagyod.
- Így a film befejezéséhez közel, mit érzel, ha lemész a metróba?
- Persze mosolygok, ha látom a helyszíneket, visszagondolok az emberekre, de per pillanat még nem tartok ott, hogy ezt jól meg tudjam válaszolni. Most túlságosan parázok azon, hogy hogyan fogják fogadni a filmet. Talán majd jövő nyár végén még nagyobb mosoly lesz az arcomon.